Fáztam és éheztem
Minden takaró
Túl rövidnek bizonyult
Morzsáit koldultam
A szeretetnek
Vagy legalább figyelemnek
De jól nem laktam
Most megértettem:
mindeneken kívül vagyok
Nem otthontalan
De örök kívülálló
A mindenhonnan kilógó lóláb
Yinben a jang
Minden mérlegnek
A másik serpenyője
Most már tudom,
Hogy emiatt fázom
Kint és bent vagyok egyszerre
Mint a macska az ablakban
Hát bármennyit fűtök a kemencében
Elillan a meleg a huzattal
Kint se és bent se
Talajtalanul
És megis létezve
Egybegyúrva önmagamban
Feketetét es fehéret
(Vagy szétszálazva
A dolgok mélyére tekintve
Mint ahogy a fényt szivárvánnyá
Töri a prizma)
Tudod, ez nagy munka...
Most már elfogadtam
Takarómnak a magányt
Bárhova megyek
Viselem egyetlen talizmánom
A bizonyosságát annak
Hogy jó helyen vagyok
Éppen ott
ahol
A sehovase tartozás
szabadságában
Mostmár nem kell megfelelnem
Senkinek sem
Mert úgysem lehet
De elviselem
Most már igen
Mindenhonnan állandóan kilógva
Egyedül én lehetek
Aki elfogad engem
S aki egyedül van
Annak mindent szabad
A magáéval szabad
Szabad játszania
Arra, amire akar
Szabad adnia
És szabad látnia is
Szabad türelemmel lennie
És hagynia
Hogy olyan legyél Te is
Amilyen itt és most lehetsz...
