Holnapig

*

burkolózz narancsba
burkolózz mély kékbe

az éj eljön
és sötét tenyerén oda röpít
ahova nem szeretnél menni

gondold meg hát, hova kívánkozol...

Önostorozás

azt hitted,
életed végéig magányos leszel?

azért, mert a karjaid befelé nőttek
és nem tudsz igazán megölelni senkit sem?

azért, mert az ujjaid csak a széllel táncolnak
de nem tudnak belekapaszkodni senkibe sem?

azt hitted?

hidd hát tovább!

csak a bátrak törik szét csigaházukat 

megmutatva meztelen testüket

2011 - ből

Vihar előtti csend

ti nem tudjátok, hol lapul a vihar
én igen
és alig győzöm helyén tartani

egy hangsúly néha elárulja pedig
vagy csak egy pillantás is sejteti
hogy én őrzöm

ha elszabadul, a záport könnyeknek fogják nevezni

(bőgés előtt... akár ezt a címet is lehetett volna adni)

2011 - ből

Haláltánc

(mi más?)


tigris, kecskeláb
pánsíp, borostyán
szőlő, kígyó

tigris, kecskeláb
Pán táncol az élen
álarcod elfed
te nem vagy
csak a tánc

Kimerültség

lépésről
lépésre
vonszolom
a testemet

nem kell
ma nem kell
eltemet

ernyedt kezek
bágyadt lábak
elhagynálak

Bebábozódás

1.

lehullott a nap a hegyek mögött
még egy picit látunk
csupasz fa-csontvázakat
selyemszürke felhőt
aztán majd már azt sem

a sötét néha jobban eltakar,
mint sokezer, kulcsra zárt ajtó


2.
ma nem szerettem a villamost
sem az embereket az utcán, meg a metróban
a szemek tolakodóak voltak
és semmitmondóak az arcok
vagy talán magamat nem szerettem

ezt a tétova, 

türelmetlen kis bábot...


3.
ma minden távolság nagyonnagyra nőtt
kinyújtott kezem nem éri el az orromat
a lépések hátrafelé visznek
nem, ma sehova nem megyek
megvárom, míg a távolságok visszajönnek

2011 - ből

Mardosó bizonytalanság

1.

nincs
nincs
NINCS!

tépett hús
lüktető halánték
idegrendszerben vibráló felkialtójelek

elfutni?
de a lábak nem mozdulnak
képzelet?
ezt is csak képzeled?

HA!

és akkor mi a valóság?!


2.

nincs...

itt leszek

Várlak
Mint a tölgyek a tavaszt
Tudom hogy egyszer megérkezel
Csendben merengve nézem a völgyet
Tudod hogy én itt leszek
Sziklák repedésén vízcsepp csorog
megtörnek tavalyi szőlőindák
Lehet meg sem ismersz már
mikor megérkezel
szél fog fújni a lelkemben
tekintetem tó tükre lesz
kócos faágak közé fonódik hajam
cinkék és feketerigók dúdolnak majd benne
a karom öreganyókák görcsös botjává lesz
támaszkodnak majd rá vasárnaponként
templomba menet
Nem ölelek már senkit sem szorosan
egykedvűen fogadlak magamhoz
mint a hegyek
Moha és árvalányhaj vár majd ölemben
ha jönnél
Moha és árvalányhaj sarjad
ha nem jössz is

Én itt leszek

bátyámnak karácsonyra

- nem tudom eldönteni, hogy néz ki jobban. Képen, vagy egyben szövegben:

gondolatban néha megszorítom a kezed
téged bátorítlak vagy magamat...?
meg mosolygok is rád
elmondok fél pillantással történeteket
vagy csak nézem a petrov tornyát az ablakból
és elképzelem nálad a sirályokat
és megköszönöm, hogy vagy
ölelést küldök
deres bundájú macska
cirógatásába csomagolva
mézeskalácsillattal átkötve
az angyalok talán elvszik hozzád
tudják, hogy jók voltunk egész évben
rosszak nem lehettünk
mert csak amit tudtunk, azt tettük
emberek módjára
megbotolva, újrafölállva.

Csendes délutáni magánpánik

vannak azok a kismacskák

akik beleesnek ivás közben a tejbe....

éppen így borítom magamra a világot.

őrület....

milenne jóma

talán ölelnének a fáradt kezek....
a szemhélyak őriznék a puha fényeket....
táncolnának a lábak....
szárnyalnának a.... lélek

apám szeret engem

elutasítás-érzés
mélyre épített, automatikus bűntudat
nem úgy gondolta, tudom,
hülyeliba-hülyeliba
- már egy ideje helyette mondom.

és elém teszi fájdalmát
bűnbánatba csomagolt,
összesebzett életét
félszegen, fél szóval, fél kézzel simogat

néha még harcolunk
egymás ellen
együtt

megöregedtem

ma száz évet éltem veletek....
most eső van,
és csak nézem,
ahogy a földből
a fénygombák kinőnek....

olyan üresség van most
a vállaim között,
talán még egy utolsó
ölelés kellene....

hullanak rám a cseppek,
és én
mint a héja nélküli kagyló,
már meg sem remegek....

hullanak szavaitok,
hullanak a pillantások,
kagylóhéj nélkül az elevenbe....

de mindent,
mindent csak így lehet....
azt a száz évet ma.... veletek....


(2012.4.16.)

varázslat hóval

hegyek, köd, fenyők,
talán hó is
meg szél
az a buta érzés,
hogy csak mi ketten vagyunk igazán

és te is itthagysz,
mert persze,
mindent mindent
jobban tudsz nálamnál
én meg csak azt tudom
nézem a havat
ez ilyen varázslat
ettől majd nem sírok
vagy csak azt hiszem,
hó pottyan az arcomra

túl pici vagyok
ahhoz is, hogy féljek
inkább csak bosszantana
ha már megint
nem sikerülne
hogy rám figyelj

*

a szabadságot....
na azt próbáltam bezárni jól.... 
ide a két kitárt karom közé középre.... 
de lehet, ebben is ügyetlen vagyok 
és elcsúszott kicsit balra, 
hogy elveszítsem
- olyan gyakran nyílik az a pitvar,
meg a kamra...