(kitalált történet)
Látom, ahogy megvonod a vállad
mint mikor a szélben hajlanak a fák
Hát nem nézel most már felém
Félig felvont szemöldököd vonala
karcsú híd
mely az ismeretlenbe ível
forgalmas út vezet rajta
tapossák színes tömegek
melyekbe nem tartozom
Kerestem én is a szeretés titkát
mások ajkain is
mikor messze voltál
Talán már a nyelvem hegyén éreztem
de mégsem tudtam kimondani
fák öleltek és bús férfiak
Te most már mások testét melengeted
magadévá teszed barlangjaikat
A hidegben elfagyott a kezem
nézd csak, kihullott belőle
lassan minden
Piros vér a hóban:
fájdalmaim
meg amit még együtt akartam
csinálni veled, minden
összetörött tükördarabok
elgurult gyöngyök
kiírtam a tollat is, amit adtál...
egy meglőtt állat szűköl itt bennem
vére lassan csöpög
olyan nagyon fáj
hogy szinte már semmit sem érzek
Ajánlás:
és tudod, Herceg,
aztán feltámadt a szél itt
és megéreztem az erőt
feszülni a testemben
és feljöttek mind a csillagok
és tudod, Herceg,
olyankor én mindig boldog vagyok
a Göncölből csillagpor hullott rám
s míg a Nagy Vadásszal szembenéztem
halk léptű, izmos testű
farkasszuka lettem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése