figyeld, figyeld, én úgy képzeltem az egészet, ahogy mennek ott ők ketten! kicsit talán alkonyba forduló nap van, éppen pirosodó csipkebogyók, fehéren rezgő cickafark, néhol még egy-két madármályva is... mennek, nem is karolva, vagy néha mégis, aztán meg futnak, nem, nézd, kergetőznek, időnként bukfencet vetnek. testvérek, vagy kópé cimborák lehetnének, vagy mint a tévéből jól ismert állatgyerekek...
van, hogy találkoznak valakivel menet közben. megállnak pár szóra, vagy egy időre együtt mennek. az idegen meg örül, hogy része lehet kicsit ebben a hangulatban...
aztán néha patakhoz érnek, amin át kell kelniük. van, hogy mindketten átugranak, de egyikük időnként nem bír akkorákat lépni. innen nem látni, hogyan csinálják, bele kellene nagyítani a képbe, de talán.... talán örökösen figyelik titokban egymást, szemük pillantását, ujjuk rezdülését és így mindig tudják, mikor igazán fontos, hogy segítsenek... talán szavakkal, talán érintésekkel, talán csak pillantással... és vállukra veszik egymást, ha kell, vagy lesimítják a könnyeket egymás arcáról, megtörlik a másik izzadt homlokát...
valahogy... így képzeltem az egészet... veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése