amit nem mondok el

(írtam én és Zoli segített) 

most már nem beszélek veled
képeslapot, levelet se küldök
nem viszik át a szavak
amit mondanék
leírni sem lehet

Ismerni akarsz?

gyere közelebb
nézd, tüzek villannak a szememben
orrom tövében feszültség remeg

vadcsapáson ügető
magányos farkas lettem
árny rejteget, ág hajlik előlem



Érteni akarsz?

ne kérdezz,
fogadj magadba engem

hangom nem szó
az erő maga,
a teliholdra üvöltő
elhagyatottság zaja

Érinteni akarsz?

szarvas vagyok
nézd, agancsom üzen
sziklaperemen látod fölegyenesedni
minden inában megfeszülő testem

pár pillanat,
máris az ágak sűrűjébe veszek
tűnékeny árny vagyok
vágy, melynek beteljesülése nincsen

nem mondok már semmit sem
csak vagyok

testem pattogó szikrákba öltöztetem
tükörképem halálfélelem a szemekben

bensőmben csillagtalan fekete éj feszül
rettegés
mely épphogy meg nem öl
de súlyossá teszi léptemet
párduc vagyok
mindenkivel szemben egyedül

ne kémlelj engem
szívlelj

róka vagyok
hajnali réten tücskökre vadászó
bokor alján lapuló figyelem
szaglászó, prüszkölő kíváncsiság
nem szaladnék messzire jöttödre
nyelvem hegyével ízlelnélek

belőled is
csak a kimondhatatlannak hiszek

körtefa vagyok
földbe mélyesztem lábujjaimat
karjaimban az eget ringatom

Támaszkodnál valakire?

nézd, egyenes derékkal,
fölvetett fejjel állok helyemen
föld, sár, darázskő
megtartanak engem
cinkék szárnyán hajnalok
és alkonyok látogatnak
míg be nem telik időm

és kígyó vagyok
tekeregve sikló
tó tükrén csillanó ékszer
szitakötő
és vaddisznó vagyok
patakvízbe lebukó jégmadár
göcsörtös tölgy
odújában feketerigó
hiúz vagyok és áldozata a fajd
katicabogár
parlagi madármályva
rét vagyok
erdő illata
nyári éjszakák csillaga

nézz, érints meg,
szívj magadba engem!



mikor minden elcsendesül
éj szárnyán suhanó kuvik vagyok végül
nem látsz, nem is hallasz
lehet elfelejtesz estére
megunod ezer arcomat
belefáradsz a változásba

bezárod az ajtót
gyertyát gyújtasz
olvasol
dalolsz

kereslek majd kint az éjszakában
utakon, melyeken jártunk
s melyekre ember fia nem lépett
fölszállok a holdig
ha nem talállak
hegyeken túlról fürkészem lélekzésed

nesztelenül szállok ablakodba
megkereslek éjjel
látni akarlak
soha nem vagy mindegy



Nem hiszed?

ébredj fel hajnalban
a párkányodon
otthagyom egy tollam.